Mágussá válni!

MÁGUSSÁ VÁLNI
Nagy izgalommal és kíváncsisággal vártuk 2012-t. Sokféle előrejelzés sugallta nekünk, hogy ez az év más lesz, mint a többi. Természetesen megoszlottak a vélemények arról , hogy miben és mennyire lesz más.
Az már most szemmel látható és érezhető, hogy megindultak a lelepleződések és megmutatkoznak az igaztalan dolgok a világban, politikában, a gazdaságban és a saját házunk táján is.
Itt az ideje, hogy feltegyük magunknak a következő kérdést: Minden szempontból harmóniában vagyunk-e az élettel? Egységben tudjuk magunkat a körülöttünk lévő összes lélekkel, és béke van bennünk? Része vagyunk-e a világban jelenleg tomboló káosznak és zűrzavarnak, vagy hozzájárulunk-e életünkkel a világ problémáinak megoldásához?
A mostani idők nem alkalmasak a kerítés tetején való láblógatásnak. Ez az esztendő elhozza számunkra a választás lehetőségét. Eldönthetjük, és el is kell döntenünk, hogy dolgozunk-e a Fényért vagy nem. Hitünk és meggyőződésünk nem lehet langymeleg, sem tessék-lássék. Lélekből, szívből jövőnek kell lennie. Akkor leszünk a világ számára igazi segítség, ha lángolunk és égünk az életért és hisszük az elkövetkezendő idők gyógyulását és kivirágzását.
J
anuár hónapban megkapjuk azokat az erőket, melyek segítenek eldönteni, hogy merre fogunk tovább menni. Olyan helyzetekbe és eseményekbe kerülhetünk, melyek egy picit kényszerítenek majd arra, hogy válasszunk! Fejjel nem fogunk tudni dönteni, csakis a szívünk súghatja meg a választ és a nekünk megfelelő irányokat.
Ne lepődjünk meg, ha végtelenül izgalmas és humoros helyzet áll elő, melyben elsőre úgy érezhetjük, hogy nem tudunk majd dönteni. Erő és hitpróbák ezek. Önmagunkban való bizonyosság, mely ha rendben van, akkor hűen követni fogjuk azt az egy irányt, mely nekünk fénylik majd fel.
Teljes odaadást kér tőlünk az Univerzum! Feltétel nélküli elfogadást bármi is történjen velünk. Ha mindent odaadunk, kaphatunk meg mindent.
Ahhoz, hogy magunkba tudjuk fogadni az égi, segítő, terelgető és támogató energiákat, ahhoz meg kell nyitnunk magunkat. Az elkövetkezendő hetekben rádöbbenhetünk arra, hogy mennyi mindent felhalmoztunk kívül, és belül egyaránt.
Bízom benne, hogy mindenki kihasználta a telihold erejét és kitett magából és az életéből mindent, ami már nem szolgálta a fejlődését. Ha ezt most nem tetted meg, illetve nem tudtál mindent rendbe tenni, akkor sincs baj, hiszen ez az év igazából a NAGY TAKARÍTÁSRÓL szól.
Az év elejével megérkeztek a folyamatot segítő kezdeti energiák, de minden hónapban megkapjuk annak a lehetőségét, hogy tisztuljunk és emelkedjünk tovább. A fő célja talán 2012-nek az, hogy önmagunkra találjunk, s megbékéljünk azzal, amire rálátunk majd.
Ahhoz, hogy az igazi önvalónkat megláthassuk, addig sok-sok olyan részünkkel és minőségünkkel kell majd szembesülni, melyek már nem szolgálnak minket a fejlődésünk során.
Mitől más ez mint eddig?-kérdezheted- hiszen mindig ez volt és van, ha fejlődünk és tisztulunk. Igen, ebben teljesen igazad van, s ez azért nagyon jó, mert ez a kérdés feltételezi, hogy sok tisztuláson, gyógyuláson és elengedésen vagy már túl.
Azt azonban tudnunk kell, hogy egyre mélyebb és mélyebb igaztalan részt kell meggyógyítani. Közeledünk a hagyma belsejéhez. Sok héjat lehántottunk, és talán azt érezhetjük, hogy DE JÓ mindjárt elfogy és akkor végre felszabadulhatunk! Ez bizonyára így is lesz, viszont ami még megmaradt bennünk és körülöttünk az lehet, hogy jobban fáj majd, ha az égi erők megmozdítják őket.
Arra pedig biztosan lehet számítani, hogy ahol még a gyenge pontunk van, oda mértani pontossággal betalálnak majd az energiák.
Félni azonban nem szükséges ettől. Ha ügyelünk a gondolataink, érzéseink, szavaink és cselekedeteink tisztaságára, akkor a szívünk tovább nyílik és egyre tisztább fényben ragyog majd. Ez a tiszta szív lesz az irányjelzőnk és bízzunk abban, hogy biztosan megsúgja majd nekünk a választ.

Ebben az évben lehetőségünk van meglelni a VALÓDI nevünket a szívünk igazsága által. A tisztító helyzetekben, melyeket az energiarendszerünkbe belépő energiák idéznek majd elő, lehetőség lesz arra, hogy megtanuljuk és alkalmazzuk a megkülönböztetés erejét.
A külső hatások tudatosítása és elfogadása után belépünk a belső szentélyünkbe. Ezen a szent helyen találjuk meg a válaszokat. Lelkünk és szellemünk megláttatja velünk, hogy kell-e foglalkoznunk azzal a dologgal, rólunk, nekünk szól-e, vagy csak a másik ember tükröződik bennünk. Ha érzelmileg megérintődünk, akkor figyeljük majd meg, hogy a lelkünk azt súgja nekünk, hogy van még bennünk gyógyítandó rész.
Ha hallgatunk erre a hangra és alázattal megengedjük a történet és az érzés jelenlétét, akkor a segítő, építő erőket, s velük együtt az isteni kegyelemet is be tudjuk majd fogadni.
Meglátjuk, hogy mik nem vagyunk és ezzel megleljük azt, akik valójában vagyunk. Ez hatalmas bátorságot és önbizalmat ad majd számunkra. Azt érezzük majd, hogy egyre jobban merjük majd vállalni magunkat a világ felé.
Január hónapban elkezdődik egy folyamat, melyben meg tudjuk azt tapasztalni és vizsgálni, hogy az építő és a kegyelmi energiák hol hiányoznak bennünk. Miért nem tudjuk azokat alkalmazni és miért nem tudunk érvényesülni, annak ellenére, hogy már milyen régóta úton vagyunk.
Sok mindent találhatunk, de talán az egyik legerősebb félelem, ami miatt halogathatunk és még mindig nem lépünk egy hatalmasat a FÉNY felé: az a saját erőnktől való félelem.
Az összes erő, mely megérint majd minket azt kéri tőlünk, hogy döntsük el, hogy dolgozunk-e a Fényért vagy nem.
Januárban megkaptuk azokat az égi minőségeket is, melyek arra ösztönöznek minket, hogy bújjunk ki a spirituális egó védelmi zónája mögül. Hogy megtapasztaljuk, hogy a hétköznapi élet maga a spiritualitás. Fel kell számolni a sérelmek és csalódások miatti elkülönültségünket. Ha ezt megtesszük, akkor meglelhetjük tiszta energiájú lelki családunkat. Ehhez a folyamathoz természetesen az év további hónapjaiban is kapunk majd segítséget. 
Ezért érzéseim szerint , amit 2012 erős tisztító és emelő energiái ajándékozhatnak nekünk az az, hogy valódi MÁGUSSÁ válhatunk.
Azzá a mágussá, aki a hétköznapi életben használja a képességeit és az ég eszközeit. Aki olyan magabiztosságot ért el, hogy azt mondja, amit gondol, azt mutatja, amit érez és ennek megfelelően cselekszik. Ez a mágus tiszta szívvel a fényt szolgálja és nem engedi azt, hogy a világ és a körülmények áldozatául essen. Tisztán lát és a tiszta hite szerint teremtett világban létezik. Itt a földön a mai világban.Ez a mágus már nem akar megfelelni és nem fél senkitől.
Az alázat és az odaadás kivirágzott a szívében, s ez a világon kívül tartja őt a világban.

2012-ben hónapról hónapra megkapjuk a magunk kis feladatait, melyek megoldása feltárja lelkünk és szellemünk titkait, s mely megmutatja igaz vállalásainkat, küldetésünket.
Januárban meghozhatjuk az egész évet megalapozó döntéseinket.
A Február hónap energiái az érzelmeinket tisztítják majd.
A március lehetőséget teremt majd arra, hogy megleljük az igaz vágyainkat és beaktiválhatjuk a tudatos teremtésünket.
Áprilisban olyan próbáink lesznek melynek hatására az emberi részünk és az isteni részünk összhangba kerülhet. Hogy végre a saját akaratunkat alárendelhetjük a magasabbiknak, mert az már vele egyező lesz.
Májusban bennünk eltemetett mély igazságokat láthatunk meg.
Júniusban teljesen odaadhatjuk magunkat az isteni minőségeinknek.
Júliusban újabb tudáskapuk nyílnak és ha eddig klasszul dolgoztunk, akkor be is tudjuk majd fogadni ezeket.
Augusztusban emlékezhetünk előző életeinkre, azok tapasztalataira, hogy segítsenek minket az úton. Ezek meglátáshoz azonban feltétlen elfogadás szükséges. Ezt az erényt gyakorolhatjuk a belépő energiák által.
Szeptemberben nagy megbocsátásokra lehetünk képesek, hatalmas karmikus terheket lerakva ezzel.
Októberben egységbe hozhatjuk az emberi, lelki és szellemi aspektusainkat.
Novemberben feltárul a valódi öröm lehetősége. Bízzunk abban, hogy készek leszünk a befogadására és megélésre.
Decemberben pedig olyan szereteterőket kapunk, melyek a már kellően megtisztított és felfénylő szívünkben csodát tehetnek.
Mi magunk válhatunk a szeretetté!

Hónapról hónapra feltárom majd az aktuális hónap feladatait és áldásait az égiek üzenetei és a saját megtapasztalásom alapján.
Ez az én egyik vállalásom. Írni erről, hogy te, aki e sorokat olvasod, a szemed és a tudatod által részesülj a gyógyító és kegyelmi energiákból.
Minden hónap elején részt vehetsz majd egy előadással egybekötött meditáción, melyek segítenek majd abban, hogy elmélyülj, gyógyulj és feloldódj ezekben az energiákban. És természetesen megkapd azt a személyre szóló energiacsomagot, melyet kizárólag neked szánnak majd az égiek.
Az energiák beépülését segítő budapesti programok időpontjai:
2012. Február 08.
2012. Március 07.
2012. Április 04.
2012. Május 09.
2012. Június 06.
2012. Július 04.
2012. Augusztus 08.
2012. Szeptember 05.
2012. Október 03.
2012. November 07.
2012. December 05.
Helyszín: Ébredés Háza- Budapest, IX. Mester u. 11. II. 3.
Ebben az évben nagyon erőteljesek a holdenergiák. Ezek a meditációk általában telihold idejére esnek, így ez segíti majd a erőteljesebb tisztulást és az elkövetkező újhold ideje alatti beépülést.
"Mindazok, akik úgy érzitek, hogy kapcsolatban álltok egymással, a természettel és Istennel, egyesültek egy nagy, az egész Földre kiterjedő csodában. Ennek hatásaként már itt, ebben az életben elkövetkezhet az átalakulásotok. Ha hisztek egy békés második eljövetelben, mely megváltja majd a világot, akkor megtapasztaljátok majd, hogy ez a minőség nem zár ki és nem semmisít meg senkit, de amelyben mindenki részesül. Nem történik majd semmi egyéb csak az, hogy mindenki szívében élő Isten szelíden felkel, hallatja a hangját, s ezáltal MEGVÁLTOZIK A VILÁG.”

Kívánok mindenkinek szív általi szabad választást.
Áldással
Tóth Andrea
2012. január 23.
Az írások szerzői jogvédelem alatt állnak!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Kedves Andrea, kérek hirlevelet, amelyből az előadásaidat követni tudom.
Köszönöm F.Gy.
Az email cimem: gybaba@freemail.hu
Re: hirlevél kérés
(Andi, 2012.01.29 22:44)
Kedves Gyöngyi!
Köszönöm a jelentkezést és mindenképpen küldök tájékoztatást. Utólagos engedelmeddel beregisztráltam a weboldalra az e-mail címedet. Majd erősítsd meg! :-)
Szép estét neked!



hirlevél kérés
(Fehér Gyöngyi, 2012.01.29 18:26)